A negyedik ipari forradalom közepette a digitalizáció az ipari vállalatok legfőbb stratégiai eszközévé vált, nem csak a nagyobb cégeknél, hanem a közepes és kisebb kkv-k esetében is, akik az ország GDP-jének több mint 50%-át biztosítják.1 A technológia fejlődése és az intelligens megoldások alkalmazása nem csupán lehetőség, hanem szükségszerűség is ahhoz, hogy a cégek lépést tartsanak a globális versenyben, amit már az állam is felismert, és különböző pályázatok/ támogatások elindításával igyekszik kifejezetten a kkv szektort támogatni. A kis és közepes cégek ennek előnyeit és hiányuk esetében a hátrányait talán azért sem érezhetik, mert kifejezetten kevés a digitális eszközöket használó kkv-k száma (34%).2 Talán nem véletlenül áll az ország a 25. helyen az EU-n belül a digitális integráció tekintetében. Ez az arány minket, mint szoftverfejlesztő céget, meglepett, hiszen azon kkv-k, akikkel általában találkozunk, kifejezetten támogatják, vagy igénylik a különböző költségcsökkentő vagy termelést növelő megoldásainkat.
Aki kimarad, lemarad?
Nem feltétlen, hisz többségében nem akkora támogatásokról beszélünk, de kétségkívül nagy segítséget tud nyújtani a cégeknek a digitalizációs küszöb megugrásában, illetve a meglévő digitális folyamatok továbbfejlesztésében.
A GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program)3 és a DIMOP (Digitális Megoldások Operatív Program)4 programok a digitalizációt és a modern technikák bevezetését, készítését és továbbfejlesztését szorgalmazzák, azonban van egy lényeges különbség a két pályázat között: az egyik (GINOP) a meglévő folyamatok fejlesztését, míg a másik (DIMOP) az új termék fejlesztését támogatja. (Megjegyzés: A GINOP pályázatban való részvétel egy fontos kikötése a folyamat előfelmérése és ezzel kapcsolatban egy tanácsadás igénylése, mely körülbelül 2500 EUR.)
Milyen tevékenységeket támogatnak a pályázati programok?
GINOP
- Termelési és/vagy gyártási folyamat innovációstevékenységek:
- Marketing és/vagy értékesítési innovációs tevékenységek
- Szervezeti innovációs (adminisztratív és menedzsment fejlesztés) tevékenységek;
- Logisztikai innovációs tevékenységek
- Üzleti folyamat innovációhoz kapcsolódó beruházás
- Projektelőkészítési tevékenység
- Innovációs projektet támogató tevékenységek: projektmenedzsment, kötelezően előírt nyilvánosság, horizontális tevékenységek.
DIMOP
- Mesterséges intelligencia (AI) technológiák
- Big data és fejlett adatelemzési technológiák;
- Jövőbeli hálózatokhoz kapcsolódó technológiák (pl. 5G/6G, LPWAN és IoT);
- Immerzív technológiák (pl. VR (virtuális valóság), AR (kiterjesztett valóság), MR (vegyes valóság), XR (kibővített valóság), metaverzum);
- Web3 technológiák (pl. blokklánc, okos szerződések, digitális eszközök és tokenek (kriptovaluták, NFT-k (nem helyettesíthető tokenek), (CBDC-k) központi banki digitális valuták);
- Kvantum számítástechnikához kapcsolódó technológiák;
- Új generációs felhő– és peremhálózati technológiák;
- Új generációs szoftverfejlesztési technológiák, programozási nyelvek és technológiák.
(Részletek a lábjegyzetben található pályázati oldalon elérhetők.)
Mint látjuk, eléggé széles a paletta, amiből választhatunk. Érdemes tehát összeszedni, hogy milyen területeken lenne hasznos fejleszteni, milyen követelményeknek kell megfelelni és milyen plusz költségek várhatóak az új technológia bevezetésével, hisz a legtöbb új eszköz bevezetésénél számolni kell képzésekkel / átképzésekkel, míg a munkatársak meg nem szokták az új környezetet / munkafolyamatot.
Milyen digitalizációban érdemes gondolkodni:
A digitalizáció egyik legfontosabb előnye a költségcsökkentés, az automatizált folyamatok fejlesztése és az energiafelhasználás optimalizálása és ami csökkenti az üzemeltetési vagy bérköltségeket és növeli a termelés hatékonyságát. A digitalizált és adatvezérelt vállalat ráadásul olyan szintű információkhoz fér hozzá, melynek segítségével felgyorsítja a döntési folyamatait, gyorsabban észreveszi az anomáliákat és a rendszerszintű hibákat, valamint addig ismeretlen változók felderítésével optimalizálni tudja a munkafolyamatokat.
Ezen szempontok alapján írtam pár kategóriát, mely segíthet összeszedni, hogy milyen folyamatfejlesztési lehetőségek állnak előttünk:
Adminisztratív feladatokat csökkentő digitális megoldások – Az ilyen technikák nem csak a munkavégzés hatékonyságát javítják, de rengeteg munkaidőt spórolnak meg a cégnek, amivel akár (egy ügyfelünk elmondása alapján) egy-két adminisztrációt végző munkaerő felvételét is elkerülhetjük. Ez a mai világban különösen fontos, hisz többek közt a népességfogyásnak is köszönhetően egyre kevesebb az elérhető munkaerő, ráadásul egyre kevesebb idő jut a munkavállalóknak az adminisztrációs tevékenységek elvégzésére. Az adminisztrációs tevékenységek digitalizálása ráadásul lehetőséget nyújt a folyamatok, munkák és eszközök monitorozására / optimalizálására, adatvezérelt döntések meghozatalára.
Ipari IoT (Internet of Things) megoldások – Ezek lehetővé teszik többek közt a gyártási folyamatok és fogyasztások folyamatos monitorozását és finomhangolását, ezáltal a cégek a fenntartható működés útjára léphetnek. Az energia- és anyagfelhasználás csökkentése pedig hozzájárul a környezeti terhelés mérsékléséhez is, ami napjainkban egyre fontosabb szempont a vállalati működés során. Az egyik legnépszerűbb ilyen megoldás mostanában a minőség ellenőrző kamerák és szenzorok, melyek segítik kiszűrni a selejtes termékeket, valamint a különböző adatokat rögzítő és elemző IoT eszközök, digitális beléptető kapuk, de felmerülhet az AR technológia a karbantartások támogatásához, vagy új munkavállalók betanításához.
Bonyolult vagy repetitív feladatokat végző megoldások – A számológép a maga idejében óriási találmánynak számított, hisz lehetőséget adott a komplexebb munkák egyszerű és gyors elvégzésére. A modern digitalizációs eszközök sem különbek. Legyen az egy SPC kártya, statisztikai művelet / valószínűségszámítás, folytonos értékek on-time számolása, vagy valós idejű kimutatások, a céljuk továbbra is az, mint korábban a számológépnek volt: gyorsítani a munkát, új számításokat lehetővé tenni és könnyíteni a feladatokat.
Mesterséges Intelligencia alapú megoldások – Szinte kikerülhetetlen manapság ez a téma, pedig a legtöbb területen egy MI (vagy AI) alapú megoldás sikeressége 20-30% az adattudósok véleménye szerint.5 Éppen ezért leginkább csak nagyobb cégek esetében tudom jószívvel ajánlani a komolyabb MI technológiákat, az olyanokat, mint MI gyártás optimalizálás, prediktív karbantartás, vagy raktárhasználat optimalizálás, anyagár előrejelzés. A kis és közepes kkv-k esetében a kisebb fejlesztési idővel, alacsonyabb költséggel és magasabb sikerességi rátával rendelkező nyelvi (NLP) megoldásokat javasolnám, amit olyan feladatokra lehet alkalmazni, mint ügyfélkommunikáció támogatása, automatikus dokumentálás / leirat készítés vagy dokumentumok gyors fordítása / előszerkesztése. Ezek mind hasznos költségcsökkentő megoldások. A legfontosabb az ilyen fejlesztéseknél azonban az, hogy csak akkor vágjunk bele MI fejlesztésbe, ha van rá megfelelő mennyiségű és kiterjedtségű adatunk. Sajnos már találkoztam olyan céggel, aki megbízott egy külsőst egy MI lefejlesztésével, annak ellenére, hogy az adatuk nem volt megfelelő egy ilyen projektre és nagyot csalódtak a végeredményben. Erre mindig figyeljünk az ilyen projekteknél!
Összegzés
Mindent összevetve kicsit utolsó utáni pillanatnak gondolom ezeket a pályázatokat, ha az ország digitális fejlődését nézem, de mindenképp dicséretes a szándék, illetve a pályázók körének meghatározása, hisz talán ez a csoport az, mely a legjobban igényli az új területeken való támogatást, arról nem is beszélve, hogy mekkora gazdasági erőt képvisel az országban. Érdemes tehát elgondolkodni, hogy milyen folyamatot tudna a cégünk lefejleszteni és milyen technológiát szeretnénk ehhez használni. Amennyiben van saját fejlesztői csapat, akkor az a legjobb, de érdemes azért körülnézni az interneten is a hasonló megoldások után.
Természetesen mi is igyekszünk támogatni meglévő és jövőbeli ügyfeleinket a digitalizáció és az ipar 4.0 új és izgalmas útján, alább pedig felsorolunk pár opciót is, mely hasznos lehet egy ilyen projekt keretében:
- CMMS Karbantartás szoftver és applikáció
- Mérőeszköz menedzsment
- Dokumentum kezelés
- BI Dashboard fejlesztés és egyedi szerkesztő
- Energiamenedzsment
- MI fejlesztés
- QDAS statisztikai szoftver
- Képfelismerő kamerák / érzékelők
- Egyedi fejlesztés
- És még sok egyéb lehetőség
Lábjegyzet
- https://ec.europa.eu/newsroom/dae/redirection/document/88750 ↩︎
- https://ec.europa.eu/newsroom/dae/redirection/document/88750 ↩︎
- https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/ginop-plusz/ginop-plusz-213-24/alapadatok ↩︎
- https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/dimop-plusz ↩︎
- https://hbr.org/2023/11/keep-your-ai-projects-on-track ↩︎